Be kell vallanunk, mi sem tudjuk pontosan, hogyan is határozzuk meg ezt az anyagot. Eredetileg a száz évvel ezelőtti magyar színházi élet bohémságáról, és emberségéről szóló, könnyed, szórakoztató nosztalgiázásnak indult. Aztán hozzátettünk egy csomó sanzont, majd elkezdtünk a mikrofon előtt beszélgetni a mai színházi világról, és mindez együtt maradt. Kicsit olyan, mintha az állatkert egyik ketrecében olyan állatot láthatnánk, aminek az eleje zebra, a közepe zsiráf, a hátulja meg flamingó. Összekeveredett a mai podcast műfaj, a régi kuplék, és némi könnyed, kabarettbe hajló zsurnalizmus. Elegánsabb körökben az ilyesféle kevercset fúziónak hívják, ám az efféle nagyzoló meghatározások távol állnak tőlünk. Ez kérem… egy valami, egy hang-izé, ez kérem szépen a múlt és a jelen, ahogy egész véletlenül összetalálkoznak a pesti korzón, s épp csak egymás felé biccentenek: “– Alás szolgája! Küsse die Hände”, s már ott sincsenek.

A hanganyag vendégművésze az általunk Fedák Sáriként, rajongva szeretett Solecki Janka, a talpalávalót Széles Tamás egyszemélyes, alkami zenekara szolgáltatta.